Tétény-Promontor

Tétény-Promontor

A BMTE épülő edzőközpontjáról, sportszállójáról kicsit más szemszögből.

Nagy pénz, kis foci...

2021. április 22. - teteny.promontor

Akik ismernek, tudják, hogy a BMTE fontos számomra, már csak azon oknál fogva is, hogy nagyapám az alapítók egyike volt, édesapám pedig évtizedekig vezetőségi tag volt, jómagam pedig közel 20 éve kurátora vagyok a sporttelepet működtető Alapítványnak.

Ez alatt a két évtized alatt minden fejlesztést örömmel fogadtam és támogattam, most azonban kivételt kell tegyek. Miről van szó?

bmte.jpg

A képviselő-testület a mai napon tárgyalta volna a BMTE által kért - az edzőközpont építésével kapcsolatos - rendkívüli támogatás ügyét. A támogató döntést - a veszélyhelyzetre hivatkozva - a polgármester egyszemélyben hozza meg még a mai napon.

Ebben most nem tudom támogatni.

Miért?

Idézet az előterjesztésből:

A Budafoki MTE (BMTE) és a Budafoki Labdarúgó Club (BLC) 2021. 03.24-én kérelmet nyújtott be az Önkormányzathoz, melyben kifejtették, hogy folyamatban van a BMTE Sporttelep IV. ütemének megvalósítása, melynek eredményeként egy többfunkciós, a kerületi lakosság által is igénybe vehető edzőközpontot építenek. Ezen projekt keretében a kertészeti munkálatok elvégzésére (lépcső és támfalépítés) a 2021-es esztendőre vonatkozóan 7.893.432 Ft TAO önrész, valamint az edzőközpont informatikai rendszer kiépítésére 14.296.185 Ft támogatását kérték Önkormányzatunktól.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (továbbiakban: MLSZ) 2020. szeptember 02-án kiadott ki/JHMOD02-22679/2018/MLSZ határozatában jóváhagyta a Budafoki Labdarúgó Club tárgyi eszköz beruházás, felújítás (előfinanszírozott nem ingatlan) támogatási jogcímű, egyéb épületfelújításra vonatkozó sportfejlesztési szakmai programját és költségtervét. Ennek alapján a – módosított – sportfejlesztési programban a kertészeti munkák elvégzéséhez tartozó munkálatok elvégzésére, lépcső és támfalépítési program megvalósítására az adott tétel támogatásának összegeként 18.418.008 Ft támogatást hagyott jóvá, 7.893.432 Ft önrész biztosítását írva elő.
A BLC és a BMTE 2021. évi tervei között szerepel az edzőközpont informatikai rendszerének kiépítése. Az alapfunkció betöltéséhez rendelkezniük kell azzal az oktató-informatikai rendszerrel, – okos táblarendszer kiépítésével – amely a vonatkozó előírások szerinti edzőképzés feltételrendszeréhez tartozik. Az informatikai rendszer beruházási összköltsége cca 47,6 M Ft, a tervezett önrész költsége 14,3 M Ft. A látvány-csapatsportok társasági adókedvezményére vonatkozó támogatási kérelemrendszerbe ez az igény is hamarosan feltölthető lesz.

A határozat alapján a BMTE tehát mindösszesen 22.189.617 Ft rendkívüli támogatásban részesül.

Az edzőközpont építésével kapcsolatban talán kevéssé ismert, hogy annak finanszírozását a kormány döntése értelmében a központi költségvetés biztosította közel 1 Mrd Ft összegben 2018 decemberében.

A kerületi önkormányzat idei költségvetésének tárgyalásakor Karsay Ferenc polgármester arra tett ígéretet, hogy az önkormányzat az idei évben csak a már megkezdett beruházásait fejezi be, új fejlesztéseket, beruházásokat nem indít el és nem is támogat. A mostani döntéssel ugyanakkor mindezt két hónappal később már felül is írja a kerület vezetője, aki egyébként velem együtt tagja a sporttelepet működtető Alapítványnak. (A kuratórium tagjaként a kezdeményezésről és az önkormányzatnak megküldött levélről egyébként én a héten értesültem.)

Nemcsak az adott szóról van itt szó, hanem az összegről is.

Az idei kerületi költségvetésben mindösszesen 10 millió Ft áll rendelkezésre járdaépítésre, amely a korábbi évek töredéke, de most soron kívül közel ennyi összeget elköltünk kertépítésre a sporttelepen.

Számos digitális fejlesztést felügyeltem az elmúlt években a közoktatás területén, így bizton állíthatom, hogy az informatikai fejlesztés pedig kirívóan magas és irreális. Egy iskolai tanterem digitalizálása és az informatikai háttér biztosítása 3-4 millió forintból tisztességesen kivitelezhető. Itt ennek az összegnek a többszöröséről van szó: egészen pontosan 12-15 tanterem digitális átállítására lenne elegendő, de az önkormányzati önrészből is 4-5 tanterem korszerűsítésére jutna pénz. 

A levélben megfogalmazottakból kiindulva számomra nehezen értelmezhető, hogy a kerület lakossága miként tudja ennek az informatikai fejlesztésnek az előnyeit élvezni?

Sajnálatosan azt kell megállapítsam, hogy ismét egy látványberuházásba önti a kerület vezetése a közpénzt, ahelyett, hogy a kerület lakóit valóban és közvetlenül érintő problémák orvoslására fordítaná ezeket a forrásokat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tetenypromontor.blog.hu/api/trackback/id/tr816509792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása