Hekkelné Wittmann Judit a Budafok-Tétényi Baross Gábor Általános iskola informatika-technika szakos tanára a héten a huszonketto.hu portál szerkesztőségéhez fordult és nyílt levélben szólította fel Tóth Endrét az ellenzéki összefogás dél-budai országgyűlési képviselő-jelöltjét az általa összeállított oktatási tárgyú 32 kérdés megválaszolására.
A cikk elérhető itt:
Elmondása szerint ezen kérdésekre hosszú ideje várja a válaszokat eredménytelenül, ezért is fordult a kerületi hírportálhoz.
Érdemes a cikk végével kezdeni: (kiemelés tőlem)
„A Huszonkettő azért vállalkozott a kérdések bemutatására, mert hisszük, hogy minden kérdésben párbeszédre van szükség. Teljesen mindegy, hogy ki áll az egyik oldalon, azaz ki a kérdező. Wittmann Judit ugyan civil, de 39 éve dolgozik a kerületben tanítóként és technika-informatika szakos tanárként. 3 felnőtt gyermeke és 5 unokája van.
Amennyiben az érintettek (politikusok) szeretnének reagálni erre a 32 kérdésre, a Huszonkettő nyitott erre, hiszen, meggyőződésünk szerint, ezek megválaszolása segítheti a választókat az április 3-ai szavazáskor a döntésükben.”
Mielőtt a kérdésekkel foglalkoznék nem árt néhány dolgot a helyére tenni:
1. A huszonketto.hu hírportál annyira független a kerületi és az országos fideszes vezetéstől, mint kerületünk három – az önkormányzati választásokat követően Karsay Ferenc oldalára átcsábított - önkormányzati képviselője. Kifelé teljes függetlenségüket hangoztatják, de 2019 októbere óta nem fordult elő egyetlen olyan előterjesztés sem, amelyet a fidesz vezetés kérésére ne szavaztak volna meg. A hírportál alapító tulajdonosa az a Balogh Sándor volt, aki Mager Andrea tárca nélküli miniszter első férjeként jelenleg nemzetközi körözés alatt áll.
A hírportál impresszumában szerepel a Glenwood Kft., a cégjegyzékben pedig a Balogh Sándor irányította cégek. A Globimpex Zrt. többségi tulajdonosa, a Glenwood Media Slovakiaval együtt birtokolják a Glenwood Kft.-t.
Elég a hírportál utolsó 1-2 heti tudósításait végig görgetni annak igazolására, hogy miként is képzeli a társaság a párbeszédre való törekvést, az egymással ellentétes vélemények objektív bemutatását, annak ellenére, hogy történt már olyan, amikor az „olvasói rovatukban”, hozzászólók is nyíltan, korrekt, tárgyilagos érveléssel fogalmazták meg ebbéli, ma már látjuk, hogy jogos aggályaikat, de az objektivitás mázába burkolva mindezt ezerrel tagadták.
2. A 39 éve pedagógusként dolgozó Wittmann Judit pedig annyira civil és független (sic!) a helyi fidesztől, hogy a teljes kerületi vezérkar igen jó ismerőse, szócsöve, megmondó embere a közösségi oldalakon, a fidesz saját harsonájának tartott BP 22 Politika Fórum oldalnak pedig harcos adminja, szervezője, vélemény nyilvánítója. Az oldalról több kerületi ellenzéki képviselő törlésre került avagy önként távoztak onnan a stílus, a hangnem miatt.
3. Mindezek ismeretében nehezen hihető, hogy a kerületi pedagógus kérdéssora nem több, mint egy választási akció-kísérlet annak demonstrálására, hogy az oktatás területén (is) Magyarország előre megy és nem hátra.
Kedves Judit!
Tóth Endre nem szorul rá, hogy ezen kérdésekben megvédjem és – szemben Önnel - nem is egyeztettem „illetékesekkel” sem levelem megírása előtt. Pedagógusként és az oktatási területen eltöltött 32 év gyakorlatával, tapasztalatával a hátam mögött a fenti előzmények ismeretében mégis néhány kérdés erejéig megpróbálom meggyőzni arról, hogy Ön téves úton jár, mondhatnám azt is, hogy az Önt erre az akcióra felkérőkkel együtt nem előre, hanem hátra felé közlekedik.
Nézzünk 1-2 kérdést:
Tóth Endre állítása:
Az iskolák akkor vannak jó kezekben, ha olyanok hozzák a döntéseket benne, akik nap mint nap testközelből látják, hogy helyben mire van szükség, akik tudják, hogy milyen problémákat kell megoldania az iskolának.”
Az Ön reakciója:
„Erre megoldás-e a KLIK helyett a járási döntéshozó rendszer? Mennyiben változtat a jelenlegi helyzeten, ha átnevezik a felettes szervet, de jogkörei ugyanazok maradnak?”
A KLIK létrehozása – melyet több más rendelkezéshez hasonlóan – semmilyen társadalmi, politikai egyeztetés nem előzött meg – mára bebizonyította életképtelenségét. A kormánypárt centralizációs törekvése éppen ezekben a napokban omlik össze a pedagógusok jogos tiltakozása közepette. Mint Ön előtt is ismert az elmúlt 12 évben minden - korábban az intézmények önállósága és függetlensége terén bevezetett - jogkör elvonásra került. Iskoláink állami felügyelet alatt állnak, az intézményvezetők kinevezéséhez sem a tanár kollégáknak, sem a szülőknek, sem a diákoknak, sem az önkormányzatoknak semmi közük nincs már, ezeket egy íróasztal mögül gyakorolja egy önálló oktatási minisztériummal sem rendelkező államtitkár. A Budai Nagy Antal Gimnázium ügye kerületünkön túl is ismertté vált, ha ez nem, akkor nem tudom mi győzheti meg arról, hogy itt komoly és azonnali változásra van szükség.
Nem csupán a felettes szerv megszüntetéséről, hanem a jogkörök újra és/vagy visszaosztásáról is szó van az ellenzék oktatási programjában. Azon önkormányzatok, amelyek erre képesek és hajlandóak, kapják vissza az iskoláikat, ott ahol ez problémás a források hiánya miatt, az iskola járási fenntartás alatt folytassa munkáját. Ebben még a szintén pedagógus Karsay Ferenc polgármesterrel sem volt vitám az államosítás idején, akkor még ő is harcolt ez ellen, ma már csak csendes végrehajtó.
Kérdés: (HWJ)
„Hogyan tervezik a pedagógusok adminisztratív terheinek csökkentését? Mi annak tartalma?”
Gondolom abban egyetértés van közöttünk, hogy a pedagógusok kötelező heti óraszáma és a tényleges munkaidejük között lényeges különbség van. A tanórára való felkészülés, az ellenőrzési, értékelési feladatok mellett az elmúlt években jelentős és sok esetben értelmetlen adminisztrációs terhek is rakódtak a sokszor heti 50 órát is elérő munkaidőre, annak érdemi ellentételezése nélkül. A modern digitalizáció korában ezeket ésszerűen kell csökkenteni. Ezen eszközök lehetnek pedagógiai innovációk (új oktatási módszerek, elemek beépítése a napi munkába, a kreativitás előtérbe helyezése stb.), de lehetnek informatikai innovációk is (IKT eszközök szélesebb körű alkalmazása mind a diákok, mind a pedagógusok körében). Ez utóbbiban a kormány lépéseit én is üdvözlöm, de annak térnyerését lassúnak tartom. Ezen lépések együttesen érhetik el az adminisztráció és a nem pedagógiai munkával töltött munkaidő radikális csökkentését, hatékonyságának növelését. A pedagógia asszisztensek oktatási-nevelési környezetbe való intenzívebb beléptetése is ezen célokat szolgálja. (Ennek szükségességét már a kormány is felismerte, amikor az óvodákban bevezette az asszisztensek alkalmazását, más kérdés, hogy az intézkedést nem a hatékonyság növelése, hanem a már kritikussá váló – megnyugtató, valódi ellenintézkedések nélküli – pedagógushiány leplezése céljából alkalmazza. Mindezt, 12 év alatt, nyugodtan meg lehetett volna előzni és oldani, hiszen több szinten volt már visszacsatolás, de nem léptek, a jogos – sajnálatos módon – jelzések süket fülekre találtak. És, akkor, hol vannak az önkormányzatok? Ültek a helyükön… Vajon adtak-e hangot mindennek? Kötve hiszem.)
Kérdés: (HWJ)
„Helyi tantervek most is vannak. Mit tartalmaz az Önök által összeállított, központi „Magtanterv”, ami alapján minden iskola olyan tantárgyakat és olyan óraszámban tanít, ahogyan szeretne? Hogyan biztosítható ebben az esetben az alapfokú intézményekben az átjárhatóság? Hol olvasható a „Magtanterv”, ami alapján egy oktatási intézmény megalkotja a saját helyi tantervét, majd abból a pedagógus a tantárgyára vonatkozó tanmenetét?”
A jelenleg hatályos Nemzeti Alaptanterv (NAT) a fentebb is jelzett centralizáció szüleménye, csakúgy, mint a tankönyvek terén átélt központosítás, melynek eredményeként a pedagógusoknak szűk mozgási terük maradt akár a felzárkóztatásra, akár a tehetséggondozásra. Nem az átjárhatóság a legnagyobb probléma, hanem maga a NAT és annak alkalmazása mellett az egymás mellett működő iskolatípusok zárt rendszere. Ebben lépni kell, mert a lemaradásunk (lsd. még hátramenet) egyre látványosabb a PISA-mérések eredményei alapján. A lexikális tudás mellett egyre nagyobb teret kell biztosítani a kreatív (adaptív) tudásnak. Ez nem szembeállítás – mint ahogy Ön fogalmaz -, hanem kitörési lehetőség egy elavul rendszerből. A jelenlegi NAT semmi másra nem alkalmas, mint a jelenlegi helyzet konzerválására, a lemaradás általánossá válására. Az Ön által is kifogásolt tantárgyi struktúra is ki kell, hogy lépjen az eddigi, több évtizedes merev szerkezetéből, teret adva a digitalizációnak, a digitális oktatásnak. A pedagógusoknak pedig felkészültnek kell lenniük ezen kihívásokra és kellő innovációs és továbbképzés mellett az államnak ebben támogató partnernek kell lennie. Sajnos a mai továbbképzési rendszer erre alkalmatlan, az uniós projektek keretében a kollégák számtalan értelmetlen képzéseken vesznek részt, amelyek ugyan alkalmasak a projektek sikeres lezárásához, de alkalmatlanok az innováció biztosítására.
Kérdés: (WJ)
„Hogyan képzeli el azt, hogy az egyházi és alapítványi iskolák is annyit kapjanak, mint az államiak? Állami forrásból? Az alapítványi iskolák eleve szegregálnak. Azt veszik fel, aki okos vagy sokat tud fizetni. Ez nem szegregáció? Vagy minek nevezi?”
Az elmúlt 12 évben döbbenetesen megnőtt az állami és az egyházi iskolák támogatásának aránytalansága az utóbbiak javára. Ma egy egyházi iskolában tanuló gyermek után közel négyszeresen nagyobb normatív támogatás jut, mint az állami iskolába járó társának. Az egyházi iskolák száma 2010 előtt nem érte el a 8%-ot, mára ez a szám közelít a 20%-hoz. Az egyházi iskolák – ellentétben az államiakkal – nem körzeti beiskolázottságúak, ami az Ön szavaival élve szintén a szegregációt erősítik. A kistelepülés ráadásul a centralizáció, a KLIK létrehozásának idején – más lehetőség nem lévén – iskoláikat átadták az egyháznak, így az ott élő gyermekeknek, szüleinek már választási lehetőségük sem volt. Az ő esetükben a szabad iskolaválasztás joga is sérült. Ennek ellenére számos jó példát tudunk mondani, az egyházi átvétel sok helyen nemcsak túlélést, de egyben lehetőséget és kitörési pontokat is teremtettek. Ezek sajnos a ritka kivételek. A kerületi református gimnázium megépítése és működtetése az ékes bizonyítéka annak, hogy az állam miképpen preferálja az egyházi oktatást az államival szemben, holott az utóbbi lenne a kötelezettsége, az előbbi pedig a lehetősége.
Kérdés: (WJ)
„18 év lenne a tankötelezettség? Hogy ne lehessen a szakiskolákban, szakközépiskolákban tanítani addig, amíg a tanulni nem akaró, de iskolaköteles gyerekeket el nem távolítja az adott intézmény? Ezt hogyan tervezik megvalósítani? És hogyan biztosítanák a csak a tankötelezettségük okán bejáró, vagy be sem járó, jelenlétük esetén renitens magatartást tanúsító diákok oktatását, akik lehetetlenné teszik a tanítást? Aki tanulni szeretne, az tanulni fog, végzettséget szerez és ezt nem azért teszi, mert 18 éves koráig tanköteles.”
Ezt a kérdést hagytam a végére, mert itt van vélhetően a legnagyobb vitánk. Az Ön által leírtak (renitens magatartást tanúsító diákok oktatása iránti aggodalom) is azt bizonyítják, hogy a jelenlegi oktatási rendszer igen komoly változtatásokra szorul. A jelenlegi kormány úgy gondolta, hogy a tankötelezettség 18-ról 16 évre való csökkentése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mi lett azokkal, akik kikerültek 16 évesen az iskolarendszerből? A pedagógia az ő esetükben kudarcot vallott, de majd valaki, vagy az élet megoldja a berendezkedésüket a társadalomba? A korai iskolaelhagyók aránya érdemben nem változott a korábbi 10,5%-hoz képest, tehát a probléma nem a korhatárral, hanem a képzés minőségével van. A szakképzési rendszer átalakítása, a szakképző centrumok létrehozása, az itt is megfigyelhető központosítási kényszer itt is kudarcot vallott. A duális képzés csak papíron létezik, az elméleti tantárgyak óraszámainak csökkentése pedig eleve kényszerpályára állította a fiatal nemzedékünk azon csoportját, akik ebbe a „megreformált” rendszerbe beléptek. A kialakult helyzetért az egész oktatási rendszer felelős az óvodától a szakiskoláig bezárólag. A pedagógushiány az egyik fontos, de nem egyedüli oka ennek.
És itt utalnék vissza a pedagógusok mostani tiltakozási hullámára is, amelyből a hatalom csak a politikai zsarolást olvassa ki, ahelyett, hogy meghallaná a szakma egyre hangosabb segélykiáltását. A válasz nem feltétlenül pénzkérdés, de a hallgatás és a betartás, a sztrájkjog korlátozása csak olaj a tűzre.
Lehet, hogy lehet vele választás nyerni, de közben elveszítjük gyermekeink jövőjét.
Perlai Zoltán
pedagógus, közoktatási szakértő
szülő, 2 fiúgyermek apja
önkormányzati képviselő
